Ha elhiszed, hogy az árapály jelenséget a Hold befolyásolja,

vagy hogy Teliholdkor hisztisebbek vagyunk és több gyerek is születik,

akkor innen már csak egy lépés, hogy elfogadd azt,

hogy minden egyéb bolygónak, égitestnek is hatása van

a Földre, illetve a Földön élőkre. 

Ezeket a hatásokat figyelték és jegyezték le őseink, majd a tapasztalatok és az ismétlődő történések alapján összeállt egy rendszer, és ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, akkor ez az asztrológia alapja: egy tapasztalatokon alapuló szabályrendszer, ami analógiákra, szimbólumokra épül. 

Először a látható dolgokat vizsgálták, pl. a Hold mögött milyen csillagképek vannak éppen, vagy a szemmel látható bolygók merre haladnak, mi mellett állnak, később pedig a nem látható bolygók is bekerültek a rendszerbe, sőt egyéb égitestek, pl. aszteroidák, kentaurok.

Az analógiákat, szimbólumokat a mitológiai történetek (is) őrzik, és ezek az elbeszélések a látszólag csak jeleket tartalmazó horoszkóp szereplőit – az égitesteket – megszemélyesítik, így életre kel előttünk egy történet, mintha színházi előadást néznénk: főszereplővel, mellékszereplőkkel, ármányokkal, szerelemmel, különböző helyszínekkel…

Egy adott időpont mindig egyedi és az időpillanatra jellemző energiákat hordozza.

A Föld forog, a bolygók, égitestek helyzete, egymáshoz való elhelyezkedése akár percről percre változhat, a közvetített energiák ennek megfelelően alakulnak és hatnak ránk

Kezdő időpontja minden “születésnek” van, pl. egy gyermek világra jöttének, cégalapításnak, házasságnak, párkapcsolatnak, ezért ennek alapján vizsgálható minden olyan időpont, ami valaminek az indulása, illetve az is, hogy a kezdet után milyen folytatás várható (akár az életünkben, akár pl. a cégünk életében).

Asztrológusnak lenni jó!
Miért?
Mert mindig élmény, amikor egy ismeretlen személy vagy esemény történetének résztvevői megelevenednek előttünk, és a kliens megérti és befogadja a saját életének részeit, barátok lesznek, és ezentúl ezek támogatásával, vagy megregulázásával kézen fogva haladnak tovább az úton.

SZOLGÁLTATÁSOK

Nézd meg, milyen szolgáltatásokból, elemzési típusokból választhatsz!

IDŐPONTFOGLALÁS

Foglalj időpontot online, egyszerűen és gyorsan asztrológiai elemzésre a Harmónia Labor oldalán!

HÍRLEVÉL

Iratkozz fel Hírleveleinkre, ne maradj le az újdonságokról!